Gaben Blogja

Fények Hegye

A mardosó hideg már teljesen átjárta megfagyott testem., Próbáltam másra gondolni, elterelni figyelmem, arról a tényről, hogy már magam is a kút hideg tömör része vagyok. Próbálkozásom hiábavalónak tűnt, képtelen voltam akár egy percre is másra gondolni. Tudtam nincs már sok hátra. Ereimben megfagy a vér s majd csak a megváltó tavasz lesz képes újra kiolvasztani jégbörtönömből. Furcsa, szokatlan fuvallat járt végig testemen. Csak képzelődöm, lehetetlen, de nem. Újra s újra meleg szél kap bele köpenyembe. Testem ismét kapcsolatba lépett környezetével, újra éreztem a bőrömön a ruhát, lábamon a cipőt, kezemen a havat. S éreztem a kút remeg, s remegtem én is a kúttal. Valami végig futott a fejemen a köpenyem alá végig a hátamon, hideg volt s nedves. Hirtelen felkaptam a fejem s egy ragyogó követ tekintettem meg a kút felett lebegve. Tudtam megtörtént ami eddig soha, a kút egyre jobban remegett, majd önmagát betemetve összeomlott, a fénygömb tovább lebegett a kút maradványai felett. Szembeálltam a gömbbel s vizsgálgatni kezdtem. A gömb lassan forgott tengelye körül s közben a szivárvány minden színében pompázott. Meg akartam érinteni de amint hozzáértem volna, a gömb átrepült rajtam, melegséggel és jókedvvel töltve meg lelkem, egy pillanatra én magam is fényes alakzattá váltam. A gömb pedig folytatta útján a fényes hegy felé. A hó gyorsan olvadt ahogy a hegy fénye beborította a tájat, átalakult a világ, növények, fák, bokrok s élőlények bújtak elő a földből. Örömmel tekintettem körül, mindenhol új élet fakadt s a vihar szertefoszlott. A romos házak eltűntek, s utolsó lakhelyem maradt csupán, mi oly pompájában tündökölt, mint előtte még soha. Elindultam lakhelyem felé, újra a küszöbnél álltam, s reméltem ezt már soha többé nem kell átlépnem újra!