Ez még 2-3 hete íródott az első fele. A fekete leves után pedig tegnap előtt este... De a különbség szemmel látható lesz!
Töprengés!
Furcsa azon töprenenem mennyire szeretem. Furcsa azon töprengenem milyen lesz közös jövőnk. Furcsa s jó az mennyire szeretem! Csupán azt remélem, s kérem, a sors nekem szánta Őt. Csupán jövőm életem s mindenem jelenti Ő. Mit adhatok az a szerelmem, hűségem, szeretetem míg lelkem el nem hagyja testem. Csak Te létezel Kedvesem.
S bumm a fekete leves.
Egyáltalán miért kellettem? Mi voltam én? Pótlék egy hiányra, vagy egyszerű tárgy? A hiány mely égeti lelkem elviselhetetlen s a féltékenység mely kínoz a szemembe röhög s szüntelen ostromol. Gyengít, csúfol, megfolyt. Gúnyos mosollyal tekint rám s ugrálja őket körbe s röhögve mutogat:
- Ő vele van látod? Ő csókolja, öleli, szereti!
Szűntelen ismétli s én mint a sóbálvány, tehetetlenül nézem s könnyezem! Mégis Miért?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.