Gaben Blogja

Ez új:

Már megint

Minden fényárban úszik. A levegőt megtölti a nyugalom, a béke és a szeretet. Minden ember, gyermek s felnőtt, amerre csak nézek mosolyog. Vidáman lépkednek az emberek a bódék között, vannak akik vidáman játszanak gyermekükkel, szerelmes párok hógolyóznak és a már világ dolgait sokat látott megfáradt párok csak állnak egymásba karolva és figyelik mosolyogva a buzgó tömeget. A nevetést és a hangos viháncolást túlharsogó ének száll alevegőben. Az ének és a hangzavar egyvelege gyönyörű muzsikát komponál a levegőben, akárki csak meghallja mosolyra derül s a vidámság járja át lelkét. Vidáman nézek végig a zsibongó tömegen, a levegőt már pattanásig feszíti a hangulat, a problémák itt nincsenek jelen, mindenki a pillanatnak örül s egymás jelenlétének. Jó is lenne, jobbomra tekintek, de mellettem senki sem áll. Szomorúan tekintek le a földre, a környezetem betompul az ének s a ricsaj elcsendesedik, testem a hideg rázza, mindenem megfagyni készül. A forraltbor már nem melegíti testem, lelkem. Szívem elszomorítja a boldog tömeg. Lassan megfordulok kiejtem kezemből a poharat. Kabátom összébb húzom magamon, a kapucnim a fejemre rántom s kezeim zsebre dugva ballagok a sikátorok felé. Menekülök a boldog tömegtől, képtelen vagyok átérezni, képtelen vagyok egyedül oly boldog lenni mint azok ott párban. Kell nekem valaki, kell. De az esélyem annyi, mint kishalnak az oriá bálna ellen. Semmi. Szomorúan kullogok be a sötétbe, a magányba, hazaindulok. Ez a karácsony se lesz annyira boldog...