Gaben Blogja

Oly nehéz, oly bonyolult, sok a buktató, sok a csalódás. Örökkön örökké keressük, kutatjukm, s a csalódás, mit a hiába való kutatás okoz elviselhetetlen. Hosszú időnek hisszük mindazt mi csak egy szempillantás, hatalmas fájdalomnak éljük meg azt, mi csak mankó a továbbiakban. Mi csak felkészít, valami nagyobb rosszra. Akkor már nem lesz akkora rossz, akkor már csak súrolja szíved s lelked, csupán egy kis heget hagy. Mindennek eljön az ideje, minden elmúlik egyszer. Folyton azon töprengünk, mi lett volna ha, csak a múltban élünk, nem gondolunk a jövőre, nem vesszük észre, ha ott tartunk ahol régebben már voltunk. Beleesünk a hibába, de már rutinosabban mászunk ki belőle. Észre se vesszük magunk sikerét, hisz a múlton merengünk. Mély sebeink itatjuk könnyeinkkel, várjuk, hogy begyógyuljon. Az idő nyújt segítő kezet, az idő gyógyír, de nem orvosság. Egyedül nem megy, közösen, közösen a legmegbízhatóbb. Az idő a kulcs mindenhez, az elmúlás tanít minket, a jövő edz, a jelen nyújt élvezetet. A jelen kicsiny pillanatai, mik felett elsiklunk, mikre, ha figyelnénk, erőt adnának a folytatáshoz. Nincs hiába való pillanat, minden perc és másodperc okkal történik velünk, rajtunk múlik, hogy használjunk. Egy hosszan elnyúló ölelés képes egy pillanatra összekötni az embert, összeforrnak az ölelésben, szívük együtt dobog, lelkük összekapcsolódik s támogatják egymást, szívvel lélekkel együtt vannak. Egy hosszú pillanat a tus alatt, csak egy pillanat. De a menny lehet. A vízcsepp lemossa testünkről a koszt, eltűnteti a nap nyomait, de ha engedjük, többre képes. Lelkünk finoman tisztítja meg, gondjaink folyhatnak le ott, ahol testünk kosza tűnik el. Minden perc az élet, minden, mi múlt, jelen és jövő, maga az Élet. Legyen az rossz, jó. Minden rosszat jó követ, s jó után jöhet egy rossz is, ezért élünk, hogy tapasztaljunk, szenvedjünk, harcoljunk és boldogok legyünk. Ezért élünk, létezünk, ezért vagyunk emberek, ezért leszünk Emberek.