Minden porcikám, mi részem s lényem lényege, üvölt, harcol! Küzd egy célért, egy élményért, egy világmegrengető tettért! Cselekvésre vágyik testem. Lelkem, tettekre sarkal, vágyam hajt, a világ visszatart! Érzem, bármire képes vagyok, mégis tehetetlenül lebegek kétségeim univerzumában. Álmaim s vágyaim tépik szét lelkem. Józan eszem uralkodik, most szívemen. De mindennél jobban vágyom, szívem uralmára, lelkem nyugalmára, ajkai simogatására! Látom Őt, álmomban, kívánom vágyaimban, de nem találom, világomban! Talán keresésem hiába való, talán majd a sors az mi esélyt ad számunkra. Nem tudhatom, kitartok, küzdök, s várom a pillanatot, mi örökre megváltoztatja életem. Elnyomom vágyaim, elfojtom bánatom, erőt merítek a semmiből, s élem napjaim. Élem úgy, mint aki vagyok, hogy egy napon, úgy szeressek, mint még soha, hogy úgy szeressenek, mint még senkit, hogy úgy éljek, mint bárki más, ki megtalálta élete legnagyobb kincsét. Egy másik lelket, ki úgy kereste, kutatta azt mi a világot jelenti számára, mint ahogy Őt keresték egy életen át. Őrlődik lelkem, uralkodik vágyam, s elmém tehetetlenül roskadt a cselekvésképtelenség tengerébe. Ott úszom én mellette, koktélt szürcsölgetve, egy úszógumiban ücsörögve. Figyelem az eseményeket, várok a pillanatra, mikor a tengert egy pillantás kiszárítja, egy csók megtölti, s egy érzelem élettel telivé varázsolja!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.