Élesebben él bennem mint bármelyik emlék! Mindennél jobban hasít szívembe, mint a legélesebb penge! Tisztán érzem, tisztán látom, érzem illatát, ajkai puhaságát, szíve dobbanását. Látom szeme csillogását mikor szemembe pillant. Lelkem tükre s az Ő lelke tükre. Egymásba veszünk. Oly természetes, oly valós, mintha csak örökkön ismertem volna! Felhőtlenül boldog, s vérfagyasztóan szomorú, egyszerre áldás s átok! Létezik csupán, az Egyetlen! Kit hittem egyszer megtalálok, s tudom megtaláltam, még is elvesztettem! Kinek szemébe kétségek s hibák nélkül tiszta szívvel mondanám, igen! Kit már oly régóta ismerek s egy perc nem telt el gondolata nélkül! Mindig ott van Velem, de távol. Nem tudom, átkozzam vagy áldjam a sorsot mi minket összehozott, majd szétválasztott. Nem tudom, imába foglaljam vagy átkokkal, szidalmakkal éljek tovább. Más ember lettem, több ember lettem. Egy ki örökkön szereti s bármit megtenne érte. S egy összetört, meggyötört lélek, ki feladta, ki éli napjait, egyikről a másikra. Mind ketten tépnek, küzdenek egymás ellen. Ki mikor jobban győz, ki mikor felülkerekedik, de nem múlik, még most sem!
Ma is épp úgy vágyom csókjára, ölelésére, mint abban a pillanatban mikor megláttam. Ma is épp úgy érzem közelségét, mint aznap mikor mellé ültem.
Ma is épp annyira sírok, mikor ott kellett hagynom, mikor el kellett mennem. Mosoly s könny, együtt jár s nekem végem van.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.