Gaben Blogja

Nem tudnám megmondani mikori novella. Pár éves lehet, kicsit átírtam :) javítgattam. Azt meg pláne nem tudom már kinek szólt de van tippem :)

Egy apró vékony fehér szál. Vékony, sérülékeny és magányos szál! Több csonk, aranyszálak roncsolt tömkelege meredezik mellkasomból a világ felé. Mint a kócos, töredezett hajtömeg, úgy csomósodik előttem. Fejem az ölébe hajtom, a kis ezüst szálak újra összekapcsolódnak, gyenge kis szál köt össze minket, túl gyenge! A távolság eltépi, roncsolja. Szomorúan tekingetek régi aranyszálaimra, miket az idő vasfoga megfertőzve rohaszt el. A legrégebbi már kihullott elsorvadt, mint a rozsdás vas. Csupán a forrás maradt mellkasom mélyén, a forrás melyet egyaránt elrohaszt a szál mérge. A legújabb még erős, több szál is tündököl még szépsége teljében, de nem teljes a kötél, már kiszakadt pár száldarab. Nem szakadt ketté, gyökerestül tépték ki. Ő már rég eltaszított magától, csupán én akarom Őt. De a szálak már pattanásig feszültek. Nem kell sok s örökre vége. Még látni vékony pókfonálnyi szálakat mik erősödhetnek, de a remény közel sem található. A szálak után csak hegek maradnak, rohadás mely megfertőz.

Volt esély újabb arany szálra, szemet gyönyörködtető csodára. De az aranyból rozsdás vas lett, megfeszült s azonnal elpattant. Azóta csupán gyenge gyámoltalan ezüst szálak értek célt. Hol több, hol kevesebb, de ezt mind eltépte a félelmem, értelmem! Az igazi kincs, az igaz arany szál még várat magára. Csak remélem s álmodom a napot, mikor meglátom és Ő meglát majd. A csoda kirobbantja a régi romokat a rohadást mellkasomból, meggyógyít s szívem újra nagyot dobban s régi fényében tündököl majd, mindennél erősebb szálak kötnek majd hozzá s Őt én hozzám!