Rideg
Rideg műanyag burkolaton pihen kezem, lazán tartom ujjaim között, mit nemrég még görcsösen markoltam. Tenyerem nem izzad már, kezem remegni sem remeg. Térdeimen támasztom, fejem a földet nézi, koszos, foltos szőnyeg van alattam. Ágyam nem nyújt számomra kényelmet, fekszenek rajta. Halk zörej töri meg a csendet, a sötétben nem látom, de érzem, csak csepeg.
Még nem kelek fel, hagyom, had járjon át a nyugalom, a harmónia. Agyam kikapcsolt, de másképp, mint pár perccel ezelőtt. Testem most mozdulatlanul hagyta magára, gondok s bajok nélkül. Tettem nem okoz lelkemben semmit, tudom azzá váltam mi szívem mélyén mindig is voltam. Tudom, ez az igazi énem, tudom, ezt kell tegyem. Bármi történjen, bárki bármit mond, Én vagyok Ez. Újabb zörej, érzékeim visszatértek, már tudom mi ez, csepegés. Oldalra tekintek, hát persze, lóg a keze. Karja kecses, fehér bőrű, most mégis egy sötétebb árnyalatot vett fel, úgy látszik rossz helyen hatolt be.
Majd máskor, gyorsabb leszek, ügyesebb. Fájt neki, ebben biztos vagyok, hidegen hagy. Rideg s hideg vagyok, mint a penge. Felállok, talpam alatt halk a szőnyeg, csupán ragad egy kicsit, lassan előveszem ruháim. Köpeny, kabát, maszk.
Indulásra készen vagyok, nemes pengém tokjában pihen, már tiszta.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.