Ezt akkor írtam amikor megismertem, nem sokkal utánna, csak Neki, és most úgy éreztem már képes vagyok leírni ide is. Úgy gondoltam nem adok neki más címet mint amit megérdemel....
Ági
Fekszem az ágyon, csupán a plafon fehérsége tekint le rám. Hosszan, elnyújtva pislogok, kettőt, hármat, majd lecsukom szemem. Hagyom, had járjon keresztül, had járja át minden egyes porcikám a nyugalom. Minden lassú s mély levegővétellel együtt engedem szabadjára érzelmeim. Beleremeg testem és lelkem minden egyes szeglete, önkénytelen tör rám az érzés, mi most lényem része, egésze. Tudatom elcsendesedik, szívem nagyot dobban. Engedek az érzésnek, melyre mélyen legbelül magányos énem oly régóta várt. De félek, mert tudom, rossz voltam és gyarló, túlságosan emberi. Tudom, ily hatalmas ajándékot nem érdemlek, de már hiába. A lágy kellemes érzés elillan, mintha sose lett volna, helyét a csontig hatoló rettegés tölti be. Elveszthetem, pedig még meg se kaptam. Angyali arca mélyen a tudatomba ivódott. Szemeim nyitva mégis az Ő arcát látom, mosolya beragyogja a szobát, megszépíti a világot. Szemei melegséggel töltik meg lelkem, testem, s ajkaim mosolyra húzódnak. Tisztán él bennem ajkai érintése, bőre lágysága, tapintása finomsága, s vágyom újra és újra, míg a sors, az idő engedi. Csak még egyszer zárjon karjaiba s én Őt a sajátomba. Ha utolsó kívánságom lehetne az életben, Őt kívánnám még egyszer, ezerszer. De reményem határtalan, hitem törhetetlen, álmom talán valóra válik majd. Csak ülök most e felett, s a papírról is Ő néz vissza. S tudom nem ismerem, de érzem, Szeretem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.