Emlékek millió, kis foszlány érzelmek, melyek életem során értek. Egy szó, egy tárgy, kis apró mozdulat, óvatlan cselekedet. Mind egy emlékhez kötnek, mind bilincsbe vernek. Egy dal, egy ének, mely oly mélyen érint. Talán a kőszobor is sírva rogyna össze. Ez nem emlék, nem jelenik meg semmi, nem látom szemeim előtt mindazt, mit máskor látok. Csupán egy érzés, egy mélyen legbelül lapuló fájdalom, mely felhozza belőlem a vadat, melynek mindene odaveszett, minek, egyetlen vagyona, szerelme és élete a családja volt. Mit a vadász orvul elvett tőle. Maga a teljes bánat s düh egyben, sírva dühöngeni. Tenném, ahogy azt a vad is tette, s méreggel a testében nekirontott áldozatának s csupán azért hagyta életben, hisz a vadásznak is családja van. Emlékei s tettei, tettei melyekért, egykoron majd felelnie kell. A vad visszahúzódott, sebeit könnyeivel itatta, s érezte, vége.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.