Agyam tompa, látásom homályos, érzékeim zsibbadtak. Nem érzem a tapintást, nem hallom, nem észlelem a környezetem. Zsibbadt aggyal, testtel fekszem a földön. Színes, furcsa és gyors alakok húznak el a szemem előtt. Megpróbálom megérinteni őket. Ujjaim között száll el a színes fergeteg, mintha csak füstfüggönnyel lenne tele a szoba, mit színes fénysugarakkal világítanak meg. Tompa mosollyal figyelem a jelenségeket, furcsa bizsergető érzés indul meg a szájam szélén. Szélesebb mosolyra húzom a szám, tetszik a furcsa érzés az ajkamnál, ami már a fél arcom átjárta, élvezem a szemem előtt elzúgó geometriai alakok kavalkádját. A gyomromból indul ki most a bizsergés, végigfut a nyelőcsövemen ez az érzés uralkodik rajtam, elveszett a szobám, a színek, az alakok. Csupán a gyomromból feltörő bizsergető rézés maradt meg. Már fáj, a torkom kapar, a szívem szaporán lüktet, kezeim remegnek, szemeim könnyekben úsznak. Újra megindul a gyomromból, immár a szorongató rossz érzés. Visszatért a szoba, a világ a fájdalom. Fázok, reszketek és a gyomrom undorító tartalmával küzdök a földön. Mindenem fáj, a fejem zúg, füleim sípolnak és eldugultak, szemeim vörösek, karom vérzik. Benne maradt a tű, felszakította a bőrt, csúnya vágást hagyott a többi lyuk mellett. Levegő után kapkodok, zihálva kúszom a földön, közben folyamatosan gyomrommal küzdök. Merre van, kell még a tündéri fehér por. Most több kell, most végleg el kell szállnom.
Soha nem próbáltam semmiféle hasonló anyagot... :) Csak nagy a fantáziám!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.