Gaben Blogja

A nevek még nem biztosak, egyszerűbb most még a környezetmben felelhető emberek nevét használni :D Még nem minden végleges ez amolyan

vázlat :) Ha tetszik kérlek valamilyen úton módon jelezd azt felém! :) Köszönöm!

Három év maradt.

  2012. december 21.-e egyesek szerint az emberiség számára egy mérföldkő, egy jobb világ teremtődik, melyben a civilizáció olyan szintre emelkedik majd, hogy a világ mindenki számára egy jobb hely lesz. Nem lesznek éhínségek, betegségek és háborúk. Mások szerint a világnak vége, egy hatalmas apokalipszis közepette, az egész emberi civilizáció megszűnik létezni. Megint csak mások szerint, nem történik semmi, ez is csak egy időpont, egy egyszerű dátum, számukra nem jelent semmit és letudták ennyivel, ezt a talán mindenki számára fordulópontot jelentő dátumot.

        A maják elkészítették saját naptáruk, de titkuk a sírba vitték. Most, három évvel az esetleges világvége előtt az emberiség kétségbeesetten keresi a jeleket a jövővel kapcsolatban. Tudósok, pesszimisták és szkeptikusok keresik a választ az esetleges világvégére. Mindenki mást mond, mást állít, másban hisz. Vajon létezik a földök bárki is, aki tudja, valójában mi fog történni, lesz-e apokalipszis, lesz-e síkváltás, vagy egyáltalán történni fog-e bármi is? Ha van is, nem osztja meg velünk a tudását, az egész emberiség, mindenki, aki csak kicsit is emberi annak a fejében most egyetlen egy dátum kering, akarva és akaratlanul, de mindenki fejében valamilyen szinten csak az az egy dátum létezik. Ez alól a mi emberünk sem volt kivétel. Először Ő is szkeptikusan állt a dologhoz, hiszen már annyi világvégéről hallott már, egyet már át is élt, és az a nap sem volt különböző az összes többinél. Ez is lehet akármilyen szörnyű, bizonyíthatják annyi féleképp, már annyi mindent mondanak, hogy az ember már azt is fontolóra veszi, hogy egyáltalán él-e még.

        Gábor csak olyan dolgok létezését fogadta el, amit már saját bőrén tapasztalt, nem hitt sem a földöntúliban, sem olyan tündérmesékben, amelyekkel a kisgyerekeket ijesztgették, ha netalántán rosszat tettek, vagy nem akartak valamit megcsinálni a szüleiknek. Kiskora óta földhözragadt ember volt, a realitás világában élt. Egész életében a tudományt helyezte előtérbe, az igazi kézzel fogható tudományt szerette, és meg se fordult a fejében, hogy talán pont akkor, amikor Ő él, akkor lesz vége mindennek.

         Napok és hetek teltek már el amióta először hallott a dátumról, először csak nevetett, de már három héttel az első találkozás után egyre gyakrabban hall azokról a számokról. Szinte mindenki azt a napot emlegeti a környezetében. Mindenki mást tud, mindenki mást állít és már Gábor fejében is igen nagy szöget ütött a kérdés: Mégis mi lesz akkor?

Álmatlan éjszakákat nem okozott számára, de egyre inkább nőtt benne a feszültség amint igen nehezen sikerült neki levezetni. Leginkább a baráti összejövetelek segíthettek volna neki, a gondolatai elnyomásában, de ezek az összejövetelek sem maradtak a régiek. Karácsony után úgy döntöttek, összeülnek kicsit megbeszélni a szünetben történteket, kitárgyalni, hogy lesz a következő félév.

 - Én következő félévben tuti megcsinálom az SZMA kettőt. Ha törik, ha szakad. – Vigyorgott Balen és nagyot húzott a söréből. Mindannyian tudtuk mire gondol, harmadjára már biztos sikerül majd.

- Persze, persze én meg jövőre diplomázok, ha te megcsinálod az SZMA kettőt. – Balen csúnyán nézett Szabira ezután a kijelentése után, mi pedig csak röhögtünk rajtuk. Most csak négyen voltunk, Szabiéknál, általában itt találkozunk, Budapest mindenkinek kényelmes távolságba van az otthonától. Természetesen Szabinak a legkényelmesebb mindannyiunk közül, de legalább a renddel nem kellett törődnünk. Szabinál farkas törvények uralkodtak a szobában, továbbá a rend a lelke mindennek teória itt igencsak derékbetört. Amerre csak néztünk a szobában, mindenhol leltünk valamit, amiről már lerítt, hogy nem tegnap óta van ott. Sajnos Szabi szobája nem szolgált a legkorszerűbb szigeteléssel, köszönhetően egy átkoncertezett éjszakának és annak az acélbetétes csizmának, ami Szabi tulajdonát képezte. Történt ugyanis, hogy az egyik este, amikor Szabi hazaért, véletlen vagy direkt ezt nem tudjuk, belerúgott a falba. Sajnos pont olyan helyen találta el ahol régebben a kéménynek a szellőzője volt, és amit csak kitöltöttek gipszel, hogy ne kelljen a falazással szenvedni. Azóta a macskák felhordják a szobába a döglött, vagy még nem döglött egereket, és amik túlélték, mert sajnos volt ilyen, azok szabi véletlenszerűen az egész padlón elhelyezett egérragasztóban végezték. Mondanom sem kell, Szabi precizitása nem ismer határokat, így sikerült elérnie, hogy egy két egér a szoba falára illetve az íróasztalára is ráragadjon. Ez még nem is jelentene problémát senki számára, ha barátunk nem dönt úgy, hogy házi kedvencnek megtartja az egyik íróasztalára ragadt egeret. Még akkor is az asztalán tartotta, amikor a termelődő gázok már kezdték szétrobbantani a szerencsétlen kisegeret, ezt egy befőttesüveggel oldotta meg, rárakta és miután az egér bevégeztetett immár felismerhetetlen állapotban néhány csont, szőr maradvány mutatja története igazát. Mi már teljesen megszoktuk szinte immunisak vagyunk Szabi rendetlenségére és kreativitására. Ha ezt az egészet lehetséges kreativitásnak nevezni.

- Te Szabi, mikor történik már meg az a csoda, hogy kitakarítasz a szobádban? – Dani félve felemelt egy hatalmas ruhakupacot, arca csak rándult egyet majd visszarakta eredeti helyére az egészet.

- Mi volt alatta?

- Egy fél pizza, már meg sem lepődök, inkább azon lepődtem meg, hogy rám kacsintott!

- Akkor Én a helyedben arrébb ülnék attól a kupactól. – Gábor rögtön felemelkedett arról a kupacról, amin éppen eldőlt és félve tekingetett a háta mögé. Majd mindannyian elkezdtünk dőlni a röhögéstől, Dani pedig elkezdte püfölni a ruhakupacot miközben ordított a több hónapos pizzára. Kicsit sem lepődtünk meg, mikor úgy 1 percnyi püfölés után 2 egér menekült ki a kupac alól. Szabi szemei elkerekedtek, de a következő pillanatban már rohant is a ragasztóért. A lépcsőről hallottuk a hangját:

- Anya, hozd a ragasztót, vannak túlélők!

- Kisfiam nem lenne egyszerűbb, ha a macskát vinnéd fel?

- Minek, hogy az is beleragadjon a ragasztóba?

Ismét röhögtünk, mert mindannyian elképzeltük Szabi arcát, ahogy elgondolkodik anyja javaslatán.

- Vagy talán a lyukat kellene befoltozni, az még egyszerűbb lenne. – Javasolta Gábor, senki nem értette miért nem csinálják már meg a lyukat, de Szabi sajnos ezt is elmagyarázta. Azon szimpla okból nincs rend soha nála és azért nem csinálják meg a lyukas falat, mert Szabi. Amikor a kollégiumban van, elrejti az anyja elől az ajtókilincset és bezárja az ajtót. Így senki nem tud bemenni addig a szobájába, amíg Ő, haza nem hozza a kulcsot és a kilincset. Itt jutottunk el ahhoz a ponthoz, hogy megfogadtuk, soha többé nem kérdezzük meg Szabitól, mi miért van nála. Csöndben vártuk, hogy Szabi immár felszerelkezve az egerek ellen visszatérjen, mindenki elvolt a saját gondolataival és mindenkit látszott egy dolgon töprengenek.

- Szerintetek sikerül befejezni 2012 előtt mindent? – Dani törte meg először a csendet.

- Hagyj már ezzel a hülyeséggel, Te is nagyon jól tudod, hogy nem fog történni semmi sem. – Csattant fel Gábor.

- De mi van, ha nem? – Újra elkezdődött a hónapok óta tartó szócsata. Gábor volt az a fél, aki meg volt győződve róla, hogy nem fog történni semmi, Dani pedig a teljes ellenkezőjét vallotta.

- Honnan, tudhatnád? Én sem tudom, Te sem tudod, senki nem tudja ezen a bolygón, hogy mi fog történni, de egy biztos, december 22.-e lesz utána.

- Ez az, hogy ugyan úgy lehetséges bármi, mint az, hogy Te azt mondod, hogy nem fog történni semmi.

Csak úgy szálltak az érvek egymás felé, mintha csak kővel dobálóztak volna. Balen és Szabi csak hallgatott, Ők már megunták a folytonos vitát, eldöntötték, majd ha odaérünk, meglátjuk, addig úgy élnek, ahogy tudnak, és ha minden megy tovább, ahogy volt, akkor lesz mit folytatniuk. Ha pedig mégis történne valami, elmondhatják, úgy éltek, hogy megtettek mindent, amit csak meg akartak tenni.