Minden kis öröm, boldog pillanat fontos számomra. Sejtelmem sincs, meddig bírom még, kapaszkodom a mindennapi apró örömökbe. Már csak ezek maradtak, a napsütés, egy édes parfüm illata, egy őszinte mosoly, szép szemek, a világ maga mi körülvesz. Félek, nem tart már soká, összeomlok. Összezavarodtam, szívem üresnek és hidegnek érzem! Érzelem? Fel kell tennem magamnak a kérdést! Érzek én még egyáltalán? Üresnek és érdektelennek látok mindenkit, nem kötnek le az emberek, átlátok rajtuk! Érzem minden félelmük, óhajuk, szorongásuk, örömük, boldogságuk! Nincs senki, Ki képes megzabolázni, Ki magával ragad! Próbáltam találni, esélyt adni, de csak ártottam, közömbös és egyszerű számomra mindenki! Nincs kihívás, nincs izgalom, nincs szerelem! Csak áhítom magam, próbálok újra úgy érezni, kényszeríteni magam. Megálljt parancsolok s tanácstalanul tekintek körbe! Most mi legyen? Tehetek bármit is? A sorsom nem sürgethetem, csak ki kell tartanom, túl kell élnem, meg kell edződnöm! Idővel lesz valaki, ki újra megtölti szívem melegséggel, örömmel, szerelemmel!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.