Megrökönyödve állok a világ közepén, körülöttem forog minden, látom az embereket küzdeni, szenvedni látom mindennapjuk örömeit, bánatait! De elszomorít amit látok! A világ már nem olyan mint régen! Behunyom szemem, visszautazok a történelemben, a szép korokba, mikor még a számunkra most oly lenézett és régen oly becsben tartott értékek már semmik. Akkor volt világkép az emberekben, minden fiatal szeme csillogott, vágyott a tapasztalatokra, mit egy szép és jó világ nyújtott számukra! Öröm tölti el a szívem, a tolerancia, a tisztelet áthatotta az embereket! Nem volt teljes, ez így igaz, de még élt a legtöbb ember szívében!
Gyomrom görcsbe rándul, valami visszaránt a mába! Körbenézek, s szemem sarkából könnycsepp csordul ki! Szennyt látok, mindenhonnan csak a szenny árasztja el az emberek lelkét, a hamis ideák, az igénytelen eszmék, az embertelen követelések! Szenved lelkünk a mocsoktól mi körbe vesz minket, de nem halljuk meg jajveszékelését! Nem, nem hallunk semmit, elnyomja a salakanyag, mi már állunkat pedzi!
A fiatalok már nem várják csillogó szemmel a világ csodáit, kihalt szemükből a vágy az egyszerű örömökre. Szennyezik lelkük, mérgezik testük. Elméjük ideáljait egy hamis világkép rántja a sötétségbe, nem látják be, mi az mi valós, s mi az mit csak szenzáció hajhász lelketlen mocskok vetnek ránk! Disznók vagyunk csupán, mit hizlalnak, hogy mikor megérjük a súlyunk, a vágóhídon végezzük! Bábuk vagyunk, százezreket tűznek pálcára s vetnek tűzbe, csupán egy maroknyi ember kedvéért! Kihasználnak és kifosztanak, lecsupaszítanak és megszégyenítenek, madzagon rángatnak és felkötnek!
Felháborít a mocsok, az értékeink már csupán pislákoló gyertyafények a sötét éjszakában! Nem látom, hova haladunk, nem is akarom, a sötét könnycsepp végiggördül az arcomon s egybeolvad a fekete tengerrel, mi háborog pusztít s eláraszt mindent! Még lebegek felette maroknyian csipán de még kitartunk, bele bele érintve lábujjam, de hiszek még a csodában! Hiszem, hogy a sok arc, mi hívogatva tekint fel rám a tenger mélyéről, felemelkedik majd egy napon, s oly pompájában tündököl népünk, mint történelmünk során soha! Nagy lesz az ember, s nagyságát csupán lelke tisztasága s ereje múlja majd felül!
Köszönet az alapötletért Ábrahám Rolandnak :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.