A sós víz párája tölti be tüdőm. Apró szemcsés homok pereg le a lábamon a felcsobbanó habos tengervíztől. Csak bámulom a horizontot, a soha le nem nyugvó napot. Jobb kézfejem királyom fején pihen, így kettesben bámulunk a végtelenbe. Fényes nappal van, de a csillagok magasan az égen vándorolnak. Milliárdnyi fényes pont borítja be az eget. Én még sem látom őket, az összesség csak egy arcot tár elém. Csak az Ő arcát látja szemem. Csak az Ő illatát érzi orrom, lágy hangját suttogja a szél, mennyei érintése vérem forrása. Álmom s létem csak az Övé. Minden leheletem, pillantásom, álmom az Ő világa. Könnyeim cseppjei töltötték meg a tenger világát. Minden csepp arcának egy mását vitték magukkal. Csak állok ott tengerem küszöbén, s bámulom angyali vonásait. Barátom velem van, egy percre sem hagy el. A kunyhóm magányosan pihen fám tetején, visszavár. De nem mehetek.
Az barázdás kéz megpihen a vállamon s koppan a göcsörtös bot a puha földön. Oda se nézek, tudom ki tért vissza. Majd lendül is a bot, de nem felém, a horizont egy pontjára, melyet eddig fel nem fedeztem. Bánatom legmélyebb bugyraiból ránt ki a mozdulat, mi befejeződik, mikor a horizont apró pontja megpihen az öreg botjának hegyén.
Szempilláim sűrűn teszik dolgukat. Az öregre tekintek, ki most kisimult arccal ránctalanul néz zöld szemembe s Én tekintek a sajátomba.
Nagyot bólint az öreg s lök egyet rajtam a tengerbe. Nem értem gesztusát a horizont apró pontja, a saját korai visszatérésem s most ez. Hátrafordulok, de az öreg nagyot lök rajtam a botjával. Bár derékig gázolok a vízben, s az öreg átveszi a helyemet, majd hesseget bentebb. Rájöttem hát, ússz, Te Szerelmes barom, ússz! Hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.