Gaben Blogja

Már magam sem értem

Már magam sem értem, csak létezek. Emberek vesznek körbe, felöltöm álarcom, mindenki látja, Én vagyok az aki, soha. Még is maszkom alatt sírok, fáj a szívem, tekintetem a távolba tekint, látom ott messze, ott kellene lennem. Távol mindentől mindenkitől. El kell mennem. De nem engednek. Kellek nekik. Én vagyok az, aki mindig csak támasz, aki mindig csak segít, aki veled van, Veletek van. Nem engedek betekintést, meghagyom a látszatot. Nem kell senki, nincs szükségem semmire, csak megteszem mindazt, mit mások várnak tőlem. Ezt látják, mást nem engedek nekik, azt látják, hiszik, amit én akarok. Csak kivételes emberek ismernek, látják, mi vagyok valójában, mi él bennem igazán! Nem érdekel más, csak a saját véleményem, meghallgatom, majd bírálom, s azt mondom, mit hallani akar. Unom már a játékot, magamnak akarok élni. Tudatni, elegem van a világból! El akarok tűnni, egyedül lenni. Tisztázni magammal, mi vagyok valójában, s visszatérni valami több ként, más ként. Egyedül élni, mint virág a hegy tetején. Majd mikor meghalok, magam után hagyni egy magot mely majd saját létem viszi tovább, újabb és újabb tapasztalatokkal gazdagodva hozza a világ tudatára. Vége lesz lassan!