Gaben Blogja

Ez is egy érdekes és ez se mai!

A korház

A korház sose volt az emberek kedvence, de miért várnák el tőlem, hogy az legyen. Attól, hogy megmentették az életem? Jobban örültem volna, ha ott hagynak az autóban. Családom nincs, a nagyszüleimnél fogok lakni, ha kikerülök ebből a pokolból. Már 2 hete itt fekszem, csak töprengek azon, mi értelme van, ennek az egész életnek nem nevezhető rögös, gondokkal és bajokkal teli világnak. Az ember csak gürcöl, hajt egész nap és semmi értelme.

      De az elmúlt napokban, álmaimban történt valami, amit eddig soha nem éreztem. Mintha visszatérhettem volna oda, abba a létbe, állapotba, amire olyannyira vágyakoztam. Amikor ott voltam, megkaptam a válaszokat, amiket magamban tettem fel, a semminek címezve és mégis a válaszok csak jöttek. Győzködtek szüntelen, hogy mindenki egy Ok, egy cél miatt él.

      „A világ a boldogság gyökere, itt elkezdheted a boldogság építését. Gondolj azokra, akik szeretnek, gondolj arra, az ember nagyszerű lény. Hihetetlen dolgokra képes, ha szeret és hisz.”

      „Az ember gyarló és bűnös, miért kell élnem, miért nem maradhattam volna veletek?”

      „Nem, a Te életednek nem most kell vége lennie.”

      „De akkor, mond meg, mi a célom és miért érdemeltem ezt?”

A hang nem válaszolt, elöntött a düh ki akartam ugrani az ágyból, de már nem tudtam felkelni! Lekötöztek, mert már nemegyszer keltem fel így, s vertem szét mindent, mi utamba és szemem elé került. A nyugtató már nem használt. A düh, ami úrrá lett rajtam, teljesen a hatalmába kerítet, nem tudtam mit tenni.

      Dühömbe aludtam és elfojtottam a fájdalmat, amit sajgó csuklóm okozott. Reggel hangokra ébredtem, megint az ápolónők. De volt a hangok között egy fiatal női hang is. A barátnőm, na szép eszébe jutottam, csoda. Folyamatosan csak arról beszél mennyire aggódott, most sír. Te jó ég a szívem, ne megint az a szívszakító fájdalom, érzem, ahogy hasít belé és tépi szét. Meg akarom érinteni, de a szíjjak nem engedik. Megint felhasad a seb, amit minden éjjel újra és újra a csuklómba véstem. Meglátta, nem akarom még jobban sajnáltatni magam. Hát ez lenne az a törődés, a szerelem, szeretet. Érezni azt, hogy fontos vagy valakinek. Eddig senki nem foglalkozott velem. Ezért kellene élnem? Ezért létezem, ezért kellett nekem visszajönnöm onnan ahova kerültem, ennyiért?

      Megint az álmom, ismét a hang, de most más a helyzet, egyre halkabb és szaggatottabb.

      „Hát…lassan érted… mit kell… ahhoz.”

      „Nem értelek, mit értek?”

Ez az este volt az utolsó este, amit a hanggal együtt töltöttem el. Évek kellettek ahhoz, hogy megértsem, miért is kellett visszajönnöm.

      Mégpedig 20 év, családom lett, 2 gyermekem és egy csodálatos feleségem. Sokszor az ember, csak kérdéseket tesz fel, rögtön válaszokat vár, észre sem véve, hogy akár Ő maga is megválaszolhatja a kérdéseit. Az ember nem tökéletes, céljaiért él. Bevégeztesse azokat, születésétől kezdve, szeretet veszi körül, kezdetben Őt szeretik, később, már Ő is szeret, tudatosan lelkileg testileg. Úgy kell élnem, ahogy akarok, nem pedig mások szerint. Mindig fontosak vagyunk egy másik ember számára, miattuk nem szabad feladni, ha az ember feladja, sodródik az árral nincs értelme az életnek. De nem is érdemel semmit.

Megtanított az élet így gondolkodni, remélem más is rájön, anélkül a közbenjárás nélkül, amit én éltem át. Elég ránéznem a kezemre, majd újra mosoly ül ki arcomra, erőt ad mindaz, mit akkor éltem át.