Mára az utolsó:
Szerelem mint maga!
Mi ez? Az érzés mi belém hatolt, átjárja testem, mintha anyagtalan semmi lennék! Egyszerű anyag melyet bármi megszállhat. Az érzés magában hordoz mást is, egy személyt kinek jelenléte, bíztat, támogat és segít. Testem minden porcikája kívánja lelkének ama darabját, melyet velem megosztott. Felhőtlen boldogság él bennem mely a földön tart, két lábon járó örömet teremtve belém! Napom utolsó gondolata hozzá fűződik s vele kezdődik. Több Ő nekem, mint egyszerű társ ki segít az emberi múlandóságot jobbá és örömtelivé tenni. Ő számomra a minden s a semmi. Melyet tudom örökre, nem tarthatok magamnál de a végtelen fogalmát hosszabbíthatom mellette.”Örökre együtt” súgtuk egymás fülében mikor forró ölelésünk közé nem állt más mint egymás iránt érzett szeretetünk s a vágy mely forróbb volt bármely legendás szerelemnél. Mikor megláttam gyomrom összerándult s eszem azon forgott vajon ma tetszem-e még neki? Szemébe néztem, s tudtam nincs szebb világ, amit ama szempár rejt számomra. Tekintetünk találkozott s a világ melyet annyira kerestem megtalálni véltem benne s mellette! Ahol nem volt más csak a kettőnk szerelme, ami táplált s mindutalan nagyobb s nagyobb lett. A hónapok melyeket együtt s egymásra fordítottunk nem volt hiába s nem ment kárba. S az érzelem melyeket adtunk egymásnak, örökre megmaradnak s soha nem felejtődnek! Szerelmünk örök volt s fensőbb bármely más fogalomnál. VOLT!! Elmúlt, mint minden az ember életében. De az emlékek nem múlnak, s nem fakulnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.