Digittech. órán megtaláltam a fotóját és ezt hozta ki belőlem... :(
Kezdek beleunni
Kezdek beleunni, fáradni. Unalmas, fájdalmas ez az egész világ. Ha nem látom nem hallom, nem érzem. Nem érdekel. De képtelen vagyok szabadulni az érzésektől, mint a makacs szamár, gyökeret eresztett a lábam. Mint a gyermek, ki szorosan öleli anyját, mikor el akarják választani. Csak öleli, és nem engedi, közben ordít, torka szakadtából. Most én is ilyen vagyok, sajnos, képtelen vagyok elengedni, képtelen vagyok a mélybe vetni. Markolom a követ, mit a kútba kellene dobnom. A hideg megfagyasztott, csupán lelkem él még. Minden mi egykor körülvett, megsemmisült. Állok a kút mellett a semmiben. A semmiben mely tele van fájdalommal és hideg levegővel. A kő világít a tenyeremben, tisztán él benne minden, tisztán érzek még benne mindent! Könnycsepp hagyná el szemem, ha már nem fagytam volna meg csontomig. Szívem nem dobog már, testem nem mozog, elmém megfagyott, lelkem összeroskadt. Azt kívánom, bár vége lenne, bár ne élnék. Vajon meddig élek még, miért, minek, Kinek? Lesz még olyan ki képes lesz minderre, lesz még olyan, ki nekem megfelel? Nagy a világ, de én túl kicsi vagyok. Egy aprócska pont a hatalmas sivatag homok fergetegében, egy aprócska vízcsepp a tengerben. Egy jelentéktelen senki. Magányos vagyok, elhagyott. Elsodródtam a világtól s elszigetelt lettem mindentől. Mikor lesz már Vége??
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.