Apró gömböcskék szállnak körülöttem, finoman ringnak felfele. Egy darabig figyelem őket, tőrnek a háborgó felszín felé. Fénysugarak hatolnak le hozzám, küzdenek a gömböcskékkel szemben! Furcsa a talaj, markomban tartom, figyelem, ahogy szép lassan kifolyik az ujjaim között. Lassan visszahull a helyére, nyoma sem marad tettemnek! Testem finoman ring, szívem minden dobbanását hallom. Mellkasom lassan megemelkedik, hosszú, mély lélegzetet veszek, érzem, ahogy végigfut az orromon, megtölti a tüdőm! Irritál ez az érzés, testem görcsbe rándul, a földbe markolok. Környezetem homályos lesz a szállingózó homoktól, nincs már több gömböcske, csak a finoman ülepedő homok. Küzdök, de hiába, durván körbefontak zöld láncaim, nem engednek szabadulni! Oly nyugodt a környezet, csendes s gyönyörű. Mégis félek idelent, egyedül vagyok, a nap sugarai nem érnek, kerülnek. Homályosodik a táj, testem már nem remeg, hidegebb, mint halott hús. Már én is a homokhoz tartozom, befedett, mit felkavartam. Szemem üvegesen tekint az ég felé. Egy utolsó, nagy gömb indul meg egy furcsa test felé, mi felém tart!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.