Milyen szép is lenne! Az élet, csak egy napból állna! Egyetlen gyönyörű napból, mit a tengerparton fekve, töltenék el. Nyugágyamba süppedve, kókusz poharamból, szívószállal szürcsölném koktélom. Néha megbirizgálnám a kis napernyőt a poharam szélén, s csak egész nap figyelném az árnyék hűsítő takarásában a nap mozgását! Figyelném az embereket, ahogy rohangálnak a problémáik elől vagy éppen után, hogy aztán jó ízűt nevessek rajtuk, majd egy jót kortyoljak a finom nedűmből, mi a nap végéig nem fogy ki! Érdeklődve tekintgetnék a szebbnél szebb lányok után, kik csak tettetik probléma nélküli életük. De létük pont olyan üres és céltalan, mint a poharam lesz, miután a nap lenyugszik! A tenger nyugodtan hullámzik előttem, járja végtelen táncát partjával. S a nap, lassan eltűnik a horizont csíkja alatt. Az emberek mind visszahúzódtak már otthonukba, az ablakokból fény szűrődik ki, mind egy szálig pihenik a nap fáradalmait. Körbetekintek, senki sem látja azt a csodát, mit én most először és utoljára láthatok. Így szól az egyesség, egy tökéletes nap, ennyi az egész. Gondok, bajok, érzelmek nélkül! Csak lenni, érezni a harmóniát, ennyi az egész! Mélyvörös színre váltott a horizont, a nap koronája még ki-ki bukkant a tenger hullámai mögül! De már csak pislákol, mi egész nap fényes világosságot hozott a földre. Az ég vörös arany árnyalatba váltott! Egy apró könnycsepp szalad le arcomon, simogatja azt, majd az ajkaimnál eltűnik. A pohár kihullik a kezemből, a homokba mélyed, üres. Az ernyőt felkapja a szél, testem finoman nyaldossa, száll az ernyő, szállok vele én is. Tengerrel táncolok már én is, a része vagyok táncpartnerének. Reggelre már csak egy üres, finom porral teli nyugágy leszek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
s.h.i.n.e. 2010.03.16. 14:54:13
Chrissy 007 2010.03.16. 17:25:34
nagyon tetszik,amit írtál ^^
komolyan mondom,h megkönnyeztem (:
csak így tovább!! tehetséges vagy :$
puszillak (KL)