Előzmények: http://minden6o.blog.hu/2009/10/27/fenyek_hegye

http://minden6o.blog.hu/2009/10/27/feneketlen_kut

Forró levegő szárítja arcom, a nap sugarai égetik testem. A horizont izzik a kibírhatatlan hőségtől! Minden mi egykor itt élt, mozgott, ma már nem több egyszerű pornál, mit a nap perzselő sugarai szárítottak majd hamvasztottak el. A szem ameddig csak ellát, kietlen tájjal találkozik csupán, a talaj repedezett, az ég kék és tiszta, egy bárányfelhőt se látni. A nap, mint a veszett vad, gyilkolja az alatta elterülő egykor oly buja és gyönyörű tájat! Nem mozdultam már régóta, láttam délibábokat, próbáltam közeledni, de csak karom nyújtottam feléjük. Képtelen voltam mozdulni, képtelen voltam megindulni a betemetett kút mellől! A zord, viharokkal és állandó esőzéssel teli világomból, most kiszáradt, kietlen, halott világ vált. A hegy mögöttem kettétört, egy utolsó nagy villámcsapás végzett vele, a repedés egészen elért a lábamig, kevés kellett, hogy magam is a mélybe zuhanjak! Megtartott maradék reményem érzelmeimben, megtartott a hit, érdemes vagyok arra, mire bárki más is! Napok óta, kellemes illatokat hoz a forró levegő. Elporladt szívem már nem diktál, a nap elvette szemem világát, már csak sejtelmes alakokat látok, s a napot, ahogy pusztít! Képtelen vagyok dönteni, meginduljak-e? Keressem az illat forrását? Vagy majd Ő megtalál? Az illat gazdája. Az is lehet, lassacskán mindenem feladja a harcot s csak orrom csalafinta tréfája az mi ezt a kellemes illatot tudatom mélyére tereli, s reményt ápolgat lelkem eldugott zugában! Reményt mi egyszerű, mégis bonyolult ajándékkal kecsegtet! Mi talán új erőt ad, folytatáshoz, újrakezdéshez, az élethez!