Gaben Blogja

Elmém tiszta, szívem átjárja a nyugalom. Érzem értelten mindenem. Teljes harmónia járja át minden porcikám, szemem meg sem rebben, hajam finoman simogatja a lágy szél, tavasz illata járja át a világ minden zugát. Friss, üde, tisztító illatok szállnak a levegőben, ezernyi virágszirommal szállnak könnyedén, legnek körbe a magasban, legnek körbe, mint a felhő, mik gyengéd ágyat vetnek alám s világom közé. Gyengéd napsugarak simogatják arcom, borostáim, ráncaim mik kisimulnak, eltűnnek, mint a tócsa, mi a pohárból kicsorduló víz hagyott maga után. Elpárolog a napsugarak érintésétől. Alattam az álló víz rengetege, melyből két szempár tekint fel rám, de csak hátamat éri a csalódott tekintett, csupán hátam szúrja az érzelem. Böködi, mint a tör mi áldozatára tör. Az érzés félrelökve, törlöm minden tapasztalatom elmémből, minden üres, mint a levegő, mi körülvesz, minden kietlen, mint a világ. Csupán a semmi létezik, mi körülölel s véd, mint pólyás gyermeket az anyja karjaiban. Véd s hordoz magával, vigyáz rám. Érzem törődését, de nem látom, érzem jelenlétét, de távol áll tőlem. Tudom Velem van s érzem, magamra maradtam. A világ kietlen s végtelen, de Én magam vagyok, Magam, de nem egyedül.

A nyugalom mi átjárja testem minden szegletét megbabonáz s magával ragad. Mert érzem s tudom, a pillangó mi megrebbentette szárnyát, hurrikánt okozott s elsöpört mindent, mi egykor fontos volt. Elsöpört mindent, mit magam építettem s elsöpörte világom minden porcikáját. Magával hozva segítségemet, ajándékként adva át a segítő kezeket, mik felépítik Velem Világunkat, mik ölelnek az üresség helyett, mik megvédenek helyette s társként mellettem létezik míg világunk megáll a lábán. S míg világunk a Miénk!