Gaben Blogja

Tiszta, makulátlanul tündöklő. Hibátlan felülete töretlenül ragyog fel. Nincs firka, sem giccs, apró ránc mi összképét rontja, sem halovány vonal mi tévedését mutatja. Könnyed, erős vonalak, határozottak s kellemesen tekintenek vissza ránk. Minden mi rajzolódik, mintha csak oda…

Egy villanás volt csupán, semmi több. Zsigerből jött mélyen belülről. Hisz így diktálta az érzés, a nevelés. Emeltem kezem, mint a jól nevelt gyermek, nem tehettem mást. Elfogott az érzés. Emeltem kezem s már lengettem is! Majd vártam, türelmesen, nyugodtan! De nem jött válasz.…

Élesebben él bennem mint bármelyik emlék! Mindennél jobban hasít szívembe, mint a legélesebb penge! Tisztán érzem, tisztán látom, érzem illatát, ajkai puhaságát, szíve dobbanását. Látom szeme csillogását mikor szemembe pillant. Lelkem tükre s az Ő lelke tükre. Egymásba…

Mire is vágyom? Mire is vágyunk? Tudjuk mi az, mi igazán kell? Ismerjük vágyaink netovábbját, vagy csupán észre sem vesszük, mink adatot? Hogyan éljük életünk? Miért éljük mindenapunk? Karrier, család, pénz, boldogság? Mindez jelent egyáltalán valamit? Pénzed van, időd nincs!…

Hát legyen, ormótlan szürkeség, robosztus óriás magasodik fölém. Szinte felém dől, oly magas csak a csalódás a látvány mi becsap, mégis érzem súlyát mi vállaim nyomja. Fölöttem tornyosul, remegő lábakkal tűröm a súlyt. Nem hátrálok, nem mozdulok. Mélyről tör felfelé,…

Urald elméd. Villanó emlékképek, régről, pár percről, villódznak, nem hagynak nyugodni. Millió hang, szín és érzelem suhan szemeid előtt, ne erőltesd, had suhogjanak. Rakd félre őket, ne zavard, ne erőltesd, csak rakd őket félre. Hideg gömb kilincsen nyugszik kezem, fordul s…

Lassan, egyenletesen, belélegez s kifúj. Benntart, benntart s feszülten figyel. Mint a pislákoló tűz, mely mely csaknem kialszik, elporlasztva hamvait, úgy lángol dühöm, tehetetlenségem! Suhanok, ugrok, bújok, s mászom mi elém akad. Akadály nem létezik, csupán hátráltató erő!…

Durvulni akarsz, hát legyen! Nem volt elég, tudom, érzem. Látod, mint ezernyi tőr hegye, mint az utolsó tüske a tövis végén. Úgy járja testemet a világ érzelme. Látod, itt állok, vállaim megeresztettem, hátam görbe, térdeim gyengén remegnek rozoga pálcikáim közepén. Arcom…